Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete
Nyíregyházi Főiskola Intézményi Szervezete
Mindenben segítünk
MENÜ
 2017. január 24.

A Magyar Rektori Konferencia és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete közös javaslataa felsőoktatási oktatók és a felsőoktatásban nem oktatói munkakört betöltő közalkalmazottakbérrendezésére

 

 

A magyar költségvetés tartós egyensúlya és a 2013-tól jellemző és az elkövetkező évekre előre jelzett gazdasági növekedés, valamint az ebből származó költségvetési többletbevételek lehetővé teszik, hogy a közel 10 éve változatlan felsőoktatási bérek jelentős növelését végrehajtsuk, segítve a magyar felsőoktatás minőségi fejlesztését és versenyképességének fokozását.

 

Annak ellenére, hogy a kiindulási alapnak (100%) tekintett egyetemi tanári munkakör 1. fokozatában 2016. és 2017. években mutatkozik egy bérkorrekció, álláspontunk szerint ez nem éri el sem a külföldi (környező uniós országok) egyetemi tanári béreket, sem pedig az egyetemi oktatók szakterülete szerinti piaci/versenyszférában elérhető béreket.

 

A fentiekben foglalt okok miatt jelentős elszívóerő érvényesül mind a külföldi, mind pedig a hazai piac részéről, amely a felsőoktatási szakemberek, és leginkább az utánpótlás biztosításában okoz évről évre növekvő nehézségeket.

 

Azegyetemi oktatói pálya vonzóvá tétele, a felsőoktatás magas színvonalának és a megfelelő utánpótlás biztosításának érdekében javasoljuk az egyetemi, főiskolai oktatók bérrendezését az alábbiak szerint.

 

 


 

  1. Felsőoktatási oktatói bérrendezési javaslat

 

A 2017. évre szóló garantált illetmények alapját (100%) jelentő egyetemi tanár 1. besorolás szerinti összeget javasoljuk a KSH által megállapított nemzetgazdasági átlagbér 3,3-szeresében meghatározni. A nemzetgazdasági átlagbér a KSH által közölt adatok szerint 2016. január-július között 257.900,- Ft (Kettőszázötvenhétezer-kilencszáz forint), amelynek 3,3-szeres összege: 851 557,- Ft (azaz Nyolcszázötvenegyezer-ötszázötvenhét forint)[1].

 

A fenti egyetemi tanár 1.illetményből kiindulva a felsőoktatásban oktatók garantált illetménye javaslatunk szerint a következőképpen alakulna:

 

Munkakör

Garantált illetmény

Százalékos arány

Oktatói munkakörök

egyetemi tanár 3.

902 650 Ft

106

egyetemi tanár 2.

887 104 Ft

103

egyetemi tanár 1.

851 557 Ft

100

egyetemi docens 4. (ha rendelkezik habilitációval)

723 823 Ft

85

egyetemi docens 3.

647 183 Ft

76

egyetemi docens 2.

621 637 Ft

73

egyetemi docens 1.

596 090 Ft

70

egyetemi adjunktus 3.

459 841 Ft

54

egyetemi adjunktus 2.

442 810 Ft

52

egyetemi adjunktus 1.

425 779 Ft

50

egyetemi tanársegéd 2.

340 623 Ft

40

egyetemi tanársegéd (gyakornok) 1.

315 076Ft

37

főiskolai tanár 4. (ha rendelkezik habilitációval)

776 401 Ft

90

főiskolai tanár 3.

689 761 Ft

81

főiskolai tanár 2.

664 214 Ft

78

főiskolai tanár 1.

638 668 Ft

75

főiskolai docens 3.

519 450 Ft

61

főiskolai docens 2.

493 903 Ft

58

főiskolai docens 1.

468 356 Ft

55

főiskolai adjunktus 3.

417 263 Ft

49

főiskolai adjunktus 2.

400 232 Ft

47

főiskola adjunktus 1.

383 201 Ft

45

főiskolai tanársegéd

340 623 Ft

40

Mesteroktató 2

459 841 Ft

54

Mesteroktató 1

434 294 Ft

51


 

Munkakör

Garantált illetmény

Százalékos arány

Kutatói munkakörök

Kutatóprofesszor, tudományos tanácsadó 3.

902 650 Ft

106

Kutatóprofesszor, tudományos tanácsadó 2.

887 104 Ft

103

Kutatóprofesszor, tudományos tanácsadó 1.

851 557 Ft

100

Tudományos főmunkatárs 3.

647 183 Ft

76

Tudományos főmunkatárs 2.

621 637 Ft

73

Tudományos főmunkatárs 1.

596 090 Ft

70

Tudományos munkatárs

425 779 Ft

50

Tudományos segédmunkatárs

340 623 Ft

40

Tanári munkakörök

Mérnöktanár 3.

400 232 Ft

47

Mérnöktanár 2.

357 654 Ft

42

Mérnöktanár 1.

315 076 Ft

37

Nyelvtanár 3.

400 232 Ft

47

Nyelvtanár 2.

357 654 Ft

42

Nyelvtanár 1.

315 076 Ft

37

Testnevelő tanár 3.

400 232 Ft

47

Testnevelő tanár 2.

357 654 Ft

42

Testnevelő tanár 1.

315 076 Ft

37

Művésztanár 3.

400 232 Ft

47

Művésztanár 2.

357 654 Ft

42

Művésztanár 1.

315 076 Ft

37

Mestertanár 3.

400 232 Ft

47

Mestertanár 2.

357 654 Ft

42

Mestertanár 1.

315 076 Ft

37

Kollégiumi nevelőtanár 3.

400 232 Ft

47

Kollégiumi nevelőtanár 2.

357 654 Ft

42

Kollégiumi nevelőtanár 1.

315 076 Ft

37

 

Az oktatói kiválóság növelése érdekében szükséges bevezetni az oktatók teljesítményközpontú, transzparens előmeneteli rendszerét, mérni kell az oktatói teljesítményt, egyúttal meg kell teremteni a versenyképes bérezés további feltételeit.

 

A felsőoktatási intézmények általában rendelkeznek egyéni teljesítményértékelési rendszerekkel, amelyek a törvényekben foglalt előírásokhoz és akkreditációs követelményekhez kapcsolódva, az intézményi sajátosságaikkal kiegészítve fontos elemei a minőségügyi rendszereiknek. Ezek a teljesítményértékelési rendszerek jelentős mértékben különböznek egymástól az intézmények sajátosságai és eltérő szervezeti kultúrájuk szerint. Az állami fenntartású intézmények esetében a közalkalmazottakra vonatkozó jogi szabályozás kötelezően előírja az egyéni minősítési rendszer működtetését, amely előírások a mai követelmények alapján jelentős módosítást kívánnának. Valamennyi felsőoktatási intézmény esetében az egyéni teljesítményértékelési rendszerrel kapcsolatban megállapítható, a hatásos működtetés legfontosabb gátja az egyéni érdekeltségi rendszerek erőtlensége, a javadalmazási, bérezési döntések és teljesítményi mutatók szorosabb összekapcsolásának a hiánya, amely mögött a rendelkezésre álló pénzügyi források korlátozottsága áll.

 

Mindezek megoldásaként az oktatói-kutatói munka magas színvonalának további ösztönzésére a fenti garantált illetményen mellettjavasolnánk, hogy az oktatói minősítésekre kétévente kerüljön sor. A minősítés részletes szabályait az intézmények szabályzatai hivatottak rendezni.

 

 

 

  1. Javaslat a leköszönő rektorok bérrendezésére

 

A leköszönő rektorok díjazásával kapcsolatos egyértelmű, méltányos szabályozás kialakítására az alábbi javaslatot tesszük.

 

Tekintettel arra, hogy a rektorok rektori mandátumuk ideje alatt a megbízatásukkal járó rendkívüli adminisztrációs és igazgatási teher következtében tudományos-oktatói tevékenységükben nem tudnak olyan mértékben előrehaladni, mint az ilyen feladattal nem rendelkező pályatársaik, valamint olyan mértékű felelősséget viselnek, amely ellentételezést igényel, a rektori tevékenység miatt kieső évek kompenzálására javasoljuk, hogy a rektorok bérszerkezete kerüljön átrendezésre az alábbiak szerint.

 

Az összes bérjövedelem módosítása nélkül a rektor alapilletménye az egyetemi tanár 1. fokozat szerinti illetmény kétszeresében kerüljön meghatározásra, és erre kerüljenek a pótlékok (amely kisebb mértékű lenne a jelenleginél). Ezzel a jövedelem nem változna, viszont lehetőség lesz, hogy a leköszönő rektorok megbízatásuk lejártát követően közalkalmazotti jogviszonyuk végéig megtarthassák a rektori illetményüket (kétszeres egyetemi tanár 1. illetmény) az ahhoz kapcsolódó többletjuttatások nélkül.

 

Az intézmények belső szabályzatukban előírhatják, hogy a leköszönt rektorok milyen többletfeladatokat – protokolláris, tanácsadó, nemzetközi, stb. – kötelesek ellátni a továbbiakban.

 

Megfontolásra javasoljuk, hogy az új szabályozás kormányrendeleti szinten történjen meg – természetesen a szükséges egyeztetéseket követően

 

 


 

  1. A felsőoktatásban nem oktatói munkakört betöltőközalkalmazottak bérrendezése

 

 

    fizetési osztályok            
fizetési fok. m.visz., év I. II. III. IV. V. VI. VII.            
1 -3 1,1 100,0% 140 250 1,3 100,0% 165 750 1,4 100,0% 178 500 1,5 100,0% 191 250 1,8 100,0% 229 500 2,0 100,0% 255 000 2,2 100,0% 280 500            
2 4-6 1,130 102,7% 144 075 1,350 103,8% 172 125 1,455 103,9% 185 513 1,560 104,0% 198 900 1,90 105,6% 242 250 2,15 107,5% 274 125 2,40 109,1% 306 000            
3 7-9 1,160 105,5% 147 900 1,400 107,7% 178 500 1,510 107,9% 192 525 1,620 108,0% 206 550 2,00 111,1% 255 000 2,30 115,0% 293 250 2,60 118,2% 331 500            
4 10-12 1,190 108,2% 151 725 1,450 111,5% 184 875 1,565 111,8% 199 538 1,680 112,0% 214 200 2,10 116,7% 267 750 2,45 122,5% 312 375 2,80 127,3% 357 000            
5 13-15 1,220 110,9% 155 550 1,500 115,4% 191 250 1,620 115,7% 206 550 1,740 116,0% 221 850 2,20 122,2% 280 500 2,60 130,0% 331 500 2,95 134,1% 376 125            
6 15-18 1,250 113,6% 159 375 1,550 119,2% 197 625 1,675 119,6% 213 563 1,800 120,0% 229 500 2,30 127,8% 293 250 2,75 137,5% 350 625 3,10 140,9% 395 250            
7 19-21 1,280 116,4% 163 200 1,600 123,1% 204 000 1,730 123,6% 220 575 1,860 124,0% 237 150 2,40 133,3% 306 000 2,90 145,0% 369 750 3,25 147,7% 414 375            
8 22-24 1,310 119,1% 167 025 1,650 126,9% 210 375 1,785 127,5% 227 588 1,920 128,0% 244 800 2,50 138,9% 318 750 3,05 152,5% 388 875 3,40 154,5% 433 500            
9 25-27 1,340 121,8% 170 850 1,700 130,8% 216 750 1,840 131,4% 234 600 1,980 132,0% 252 450 2,60 144,4% 331 500 3,20 160,0% 408 000 3,55 161,4% 452 625            
10 28-30 1,370 124,5% 174 675 1,750 134,6% 223 125 1,895 135,4% 241 613 2,040 136,0% 260 100 2,70 150,0% 344 250 3,35 167,5% 427 125 3,70 168,2% 471 750            
11 31-33 1,400 127,3% 178 500 1,800 138,5% 229 500 1,950 139,3% 248 625 2,100 140,0% 267 750 2,80 155,6% 357 000 3,50 175,0% 446 250 3,85 175,0% 490 875            
12 34-36 1,430 130,0% 182 325 1,850 142,3% 235 875 2,005 143,2% 255 638 2,160 144,0% 275 400 2,90 161,1% 369 750 3,65 182,5% 465 375 4,00 181,8% 510 000            
13 37-39 1,460 132,7% 186 150 1,900 146,2% 242 250 2,060 147,1% 262 650 2,220 148,0% 283 050 3,00 166,7% 382 500 3,80 190,0% 484 500 4,15 188,6% 529 125            
14 40-42 1,490 135,5% 189 975 1,950 150,0% 248 625 2,115 151,1% 269 663 2,280 152,0% 290 700 3,15 175,0% 401 625 3,95 197,5% 503 625 4,30 195,5% 548 250            
15 43-45 1,520 138,2% 193 800 2,000 153,8% 255 000 2,170 155,0% 276 675 2,340 156,0% 298 350 3,30 183,3% 420 750 4,10 205,0% 522 750 4,45 202,3% 567 375            
16 46-48 1,550 140,9% 197 625 2,050 157,7% 261 375 2,225 158,9% 283 688 2,400 160,0% 306 000 3,45 191,7% 439 875 4,25 212,5% 541 875 4,60 209,1% 586 500            
17 49-51 1,580 143,6% 201 450 2,100 161,5% 267 750 2,280 162,9% 290 700 2,460 164,0% 313 650 3,60 200,0% 459 000 4,40 220,0% 561 000 4,75 215,9% 605 625            
                                                         
vetítési alap a mindenkori minimálbér                                   minimálbér 2017-ben:   127 500          
                                          garantált bérminimum 2017-ben:   161 000          
                                                         
I. oszlop: alapfokú végzettség                     Hatálybalépés (kiinduló javaslat):                            
  laboráns, fenntartási, üzemviteli alkalmazott             2 lépésben,                              
II. oszlop: középfokú végzettség vagy középfokú szakképesítés                       1. 2017. március 1.                              
  laboráns, ügyviteli alkalmazott, gazdasági-, műszaki-, igazgatási ügyintéző         2. 2017. szeptember 1.                            
III. oszlop: középfokú végzettség és középfokú szakképesítés                                                        
  technikus, ügyviteli alkalmazott, gazdasági-, műszaki-, igazgatási ügyintéző     Forrás: központi költségvetésből                            
IV. oszlop: középfokú végzettség + felsőfokú szakképesítés                                                        
  laboráns, technikus, gazdasági-, műszaki-, igazgatási ügyintéző, könyvtári dolgozó                                        
V. oszlop: BSC/BA (főiskolai) végzettség                                                        
  könyvtáros, ügyvivő szakértő,                                                    
VI. oszlop: MSc/MA (egyetemi) végzettség                                                         
  könyvtáros, ügyvivő szakértő                                                   
VII. oszlop: tudományos minősítéssel                                                  


 Budapest, 2017. január 24.

 

 

Magyar Rektori Konferencia

 

[1] https://www.ksh.hu/keresetek

2015. május 28-án az FDSZ Küldöttgyűlése új tisztségviselőket választott.

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2015.05.28.

A küldöttek meghallgatták és elfogadták az elnök és a tagozatvezetők beszámolóját, az OV által elfogadásra javasolt 2014. évi gazdálkodásról szóló beszámolót, és a Számvizsgáló Bizottság erre vonatkozó jelentését, valamint az FDSZ Nyugdíjas Segélyalapítvány 2014. évi pénzügyi beszámolóját. A küldöttek elfogadták az FDSZ 2015. évi költségvetését és az SZVB erre vonatkozó állásfoglalását.

A küldöttek elfogadták az Alapszabály módosításokat (melyek július 1-jén lépnek hatályba), majd tisztségviselőket választottak:

Az FDSZ elnöke: Tőrös Szilárd (PE), tiszteletbeli elnöke: Kis Papp László, alelnökök: Dráviczki Sándor (NYF) és Pálfia Zsolt (ELTE).

Elnökségi tagok: Balogh László Levente (DE), Bradeánné Gacs Judit (BGF), Cierna Lubica (NYME), Horváth Csaba (PTE), Lele Mária (SZTE), Szauter Ferenc (SZE), Szenes Ildikó (OE), Vas István (EKF).

A Felügyelő Bizottság elnöke: Dabasi Halász Zsuzsanna (ME), tagjai: Rosta Miklós (BCE), Zsiros Attila (BME).

Az elnökségben végzett munkájukat befejező kollégák - Galli Csaba, Kiss György, Major László, Polgár Marianna és Bíróné Vajnorák Zsuzsanna - elismerésben részesültek.

 

2014.06.17.

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) értetlenül áll Balog Zoltán miniszternek a felsőoktatási törvény módosításáról szóló sajtónyilatkozata előtt. A törvénymódosítás abszurd időpontja, a megelőző konzultációk hiánya, a Felsőoktatási Kerekasztal teljes negligálása megdöbbentő a számunkra. Annál is inkább, mivel jelenleg a felsőoktatás kormányzati irányításának nincs felelős vezetője. Mindez beláthatatlan következményekkel járhat.

Feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a kormány még a felsőoktatási törvény módosítása előtt haladéktalanul hívja össze a Felsőoktatási Kerekasztalt, és érdemi egyeztetést folytasson a tervezett módosításokról a felsőoktatás résztvevőivel!

FDSZ Elnökség

 

2014.05.13.
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete örömmel nyugtázza, hogy a Professzorok Batthyány Köre felkarolta az FDSZ korábbi kezdeményezéseit.
A Professzorok Batthyány Köre 2014. május 8-án kiadott állásfoglalásából:
 
“- Megújítandó az egyetemi oktatók életpályamodellje. Az alapbéreket jelentősen emelni kell, melynek során hangsúlyosan figyelembe veendő az oktatási és a tudományos teljesítmény.
 
- Az adminisztratív és technikai munkatársak helyzetének rendezése és a pályázati rendszerek ésszerűsítése révén csökkenteni kell az oktatókra nehezedő bürokratikus terheket.”

Az

FDSZ Ifjúsági tagozata országos programot indít

Mottó: „A gyermekvállalás minden nehézsége mellett is meglévő boldogságérzet, a család és a jó párkapcsolat a lelki-fizikai egészség megőrzésének egyik legfontosabb – a társadalom jobbításának pedig legfőbb eszköze.”

Magyarországon évek óta az egyik legalacsonyabb a gyermekvállalási hajlandóság a többi országhoz képest. Számos mozgalom, szervezet és intézkedés törekszik a fiatal (többek között a felsőoktatásban dolgozó és tanuló) szülőképes generációk megszólítására. „Érdemes ezt úgy tenni, hogy a nyomásgyakorlásnak, a demagógiának még csak a látszata se merüljön föl”.(MNO). És mindenekelőtt megkérdezni Őket, nem egy utcai riport erejéig: miért, miként, mikor segíthetnénk? A felsőoktatási intézmények is kezdik felismerni, hogy a családbarát, befogadó intézkedéseikkel (mint innovatív motivációs ösztönzőkkel) munkavállalóik, hallgatóik elégedettsége mellett, intézményi kötődésüket is növelik.

Az idén megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő FDSZ a jövőbe tekint és az aktív munkavállalóinak maximális érdekképviselete, a nyugdíjas dolgozóikkal való törődés mellett arra koncentrál, hogy az ifjabb generációkat foglalkoztató problémák feltárásával miképpen lehet és kell megszólítani a felsőoktatásban dolgozó fiatalokat (oktatói és nem oktatói állomány, hallgatók), miként lehet a szakszervezeti munkát a fiatalok bevonásával erősíteni: „új hang, új stratégia” a szakszervezeti munkában.

Az

FDSZ Ifjúsági tagozata a fent megfogalmazottak figyelembe vételével országos programot indít

, melynek célja: olyan, magas szakmai színvonalon nyújtott, a felmerülő igények kielégítésére képes, általánosan, folyamatosan és ingyen elérhető szolgáltatási struktúra kiépítésének, fenntartásának, fejlesztésének szakmai segítése (országos felmérést követően), olyan campusok kialakítása, ahol a fiatal családok zökkenőmentesen lehetnek részei a felsőoktatás világának, a megfelelő infrastruktúra mellett rugalmas munkavállalási, tanulmányi lehetőségeket, támogatásokat, képzéseket, tanácsadásokat, rendezvényeket, szolgáltatásokat igénybe véve.

Budapest. 2013. november 28. Megyeri Zoltán elnök

 

Kamuti Hajnalka, Farkas Attila alelnökök

 

 

Megalakult a KÖZDEMOSZ!

A mai napon (2013.12.18.) az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) Munkavállalói Oldalán (MVO) részvételi jogosultsággal rendelkező 5 országos szakszervezetikonföderációhoz tartozó 28 ágazati szakszervezetmegalakította a Közszolgálati Szakszervezetek Demonstrációs és Sztrájkbizottságot (KÖZDEMOSZ). – tájékoztatta a sajtó megjelent képviselőit Fehér József, a SZEF alelnöke, az OKÉT MVO ügyvivője.

A legfőbb követelésük, hogy a közszolgálati munkavállalók 2014. január 1-től 20%-os béremelésben részesüljenek. A KÖZDEMOSZ 5 fős operatív bizottságot hozott létre, melynek tagjai:

-         Boros Péterné, Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) főtitkár

-         Holecz Gábor, Vám- és Pénzügyõrség Független Szakszervezete (VPDSZ) elnök

-         Dr. Kuti László, Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete (TUDOSZ) elnök

-         Mendrey László, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnök

-         dr. Zsiga Imre, Honvédségi Dolgozók Szakszervezet (HODOSZ) elnök

A KÖZDEMOSZ továbbra is fenntartja az OKÉT tárgyalások során megfogalmazott követeléseit:

1. 20 %-os tarifaemelés a közszféra egészében 2014. január 1-től

2. A bértáblák két további fokozattal való kiegészítése

3. Egységes, jogszabályban meghatározott cafeteria juttatás a közszféra munkavállalóinak.

Az elsődleges cél azonban jelenleg – miután a kormány elutasította a követeléseiket az OKÉT ülések során – a tárgyalások folytatása.

Példátlan, hogy egy teljes kormányzati cikluson – és jelenleg már 6 éve – nem emelkedik a közszféra munkavállalóinak a bére, s hogy ezt a kormány a 2014. évre vonatkozó költségvetés tervezet alapján tovább akarja folytatni. Évek óta, a bérek nominális szinten tartásához is a munkavállalók nagy része bérkompenzációra szorul.

A KÖZDEMOSZ ezért a mai napon levélben tudatja Magyarország miniszterelnökével megalakulását és kéri, hogy jelöljön ki tárgyalópartnert a kormányzat részéről.

 

Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete

1068 Budapest, Városligeti fasor 10., tel: 1-322-8550

fax: 1-322-8451, e-mail: fdsz@fdsz.hu, internet: www.fdsz.hu

Magyar Rektori Konferencia                                                  tárgy: állásfoglalás kérés     

Dr. Mezey Barna

elnök

mrk@mail.mrk.hu

Tisztelt Elnök Úr!

Az egyetemekhez és főiskolákhoz tartózó gyakorlóintézményekben a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. tv 63/A §-a - (35/A. alcím: A Nemzeti Pedagógus Kar) - felvet gyakorlati alkalmazási kérdéseket.

Az OTB 2013. május 27-i ülésén tárgyalta a Sági István fideszes képviselő által benyújtott módosító javaslatot.

Az OTB ülésen felszólalt az FDSZ elnöke. Elmondta a szakmai problémákat a módosító indítvánnyal kapcsolatban. Mivel az indítványt a bizottság leszavazta, így a parlament plenáris ülésén erről a módosítóról már nem is volt szavazás. Ez egybeesett az FDSZ kívánságával.

Az FDSZ értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy az állami felsőoktatási intézmények által fenntartott gyakorlóintézmények pedagógusainak a Karba belépni nem kötelező.

Jelezték tagjaink, hogy van olyan intézmény, ahol az egyetem gyakorlóintézményében átsorolás aláírásakor automatikusan, egy nyomtatványon a Karba való belépést is aláírattatják.

Mivel november 30-ig a Klik részére össze kell állítani a Kar névsorát, a kérdés aktuális. 

Kérjük, hogy állásfoglalásával legyen szíves elősegíteni a törvény egységes alkalmazását. 

 

Budapest, 2013. október 28.                                                            Tőrös Szilárd

                                                                                                                elnök

 

 
 
 
2013.01.30.

Ismét nagy hibát vétett az EMMI!

 

Csütörtök (2013. január 31.) délelőttre összehívták a Felsőoktatási Kerekasztal (FKA) alakuló ülését, amelyre a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetét (FDSZ) nem hívták meg, annak ellenére, hogy az FDSZ többször is jelezte: részt kíván venni a felsőoktatás jövőjét meghatározó döntéseket előkészítő fórum munkájában.

Érthetetlen, szakmailag és politikailag is indokolatlan az FDSZ képviseletének negligálása, hiszen a felsőoktatásban dolgozókat, az oktatókat és az oktatást közvetlenül segítőket képviseli. Az FDSZ 25 éve bejegyzett, alulról építkező, demokratikusan választott vezetőkkel rendelkező, alapszabályában deklaráltan pártpolitikától mentes legitim érdekképviseleti szerv, mely a hatályos törvényekben leírt jogosítványokkal bír. Érthetetlen továbbá, hogy ha a közoktatásban működő szakszervezeteket az oktatási kormányzat bevonta az őket érintő döntések előkészítésébe, akkor a felsőoktatás esetében miért nem teszi ugyanezt.

Az FDSZ minden alkalmat megragadott, hogy felajánlja az együttműködését az oktatási kormányzat számára, de eddig ez nem vezetett eredményre. Amennyiben az oktatási kormányzat tárgyalókészsége továbbra sem változik, akkor megkeressük az általunk képviselt oktatók és az oktatást közvetlenül segítő dolgozók véleménynyilvánításának más formáját. A felsőoktatásban dolgozók megelégelték azt, hogy a megkérdezésük nélkül, a fejük felett születnek meg a sorsukat, jövőjüket meghatározó döntések!

 

Budapest, 2013. január 30.

 

                                                                                                      

 

Asztali nézet